Önkormányzati hírek

RENDKÍVÜLI TESTÜLETI ÜLÉS VOLT AZ ELSŐ
Az idei évet rendkívüli üléssel kezdte a képviselő testület január 27.-én délután.
A lejárt határidejű határozatok végrehajtásáról szóló beszámolót követően egy kölcsönkérelmet tárgyalt majd utasított el a testület, azzal az indokkal, hogy a kérelmező az előző esetben kapott segítség alkalmával sem fizette meg határidőre a részleteket.
A polgármester 2015. évi szabadságolásáról döntöttek a következőkben, majd határoztak arról, hogy a képviselők számára táblagépeket vásárolnak, 275.940,- Ft értékben, a Schneider Informatika Kft-től.
Egyéb napirendi pont, észrevétel nem lévén a polgármester az ülést bezárta.

+++

FÖLDGYALU VÁSÁRLÁS ÉS ÚTPADKA-FELÚJÍTÁS

Februárban ugyancsak rendkívüli ülésre hívta a képviselőket Hencze Sándor polgármester.
Földgyalu megvásárlásáról tárgyaltak elsőként.
Hencze Sándor elmondta, hogy már korábban is nézték az interneten a glédereket, amikkel a külterületi földutakat rendbe lehetne tenni. A legkedvezőbbet Felsőzsolcán találták, ára 900.000.-Ft+Áfa. Erre megvan a fedezet, mégpedig az a pénz, amit a PAKS 2. fizet az önkormányzatnak arra, hogy a szeizmikus mérések során a földutak minőségében okozott károsodást megtérítsék. A polgármester beszélt gazdákkal, akiknek szintén érdekük, hogy jó állapotban legyenek a külterületi utak. 4-5 gazdának van megfelelő erejű gépe ahhoz, hogy húzhassák a földgyalut. A gazdák vállalják, hogy a glédert felújítják, és saját költségükön rendbe hozzák az utakat. Lényegében az önkormányzat megveszi a gépet, a gazdák pedig üzemképes állapotba hozzák, és elvégzik vele a munkát – összegezte a polgármester. A terv szerint ifj. Debreceni Sándor portáján helyeznék el az útgyalut, innen tudnák elvinni a többiek a szükséges munkákra. Átadta a szót ifj. Fodor Nándor gazdának, aki arról beszélt, hogy minden gazdának érdeke, hogy az általa használt út jó minőségű legyen. Természetesen, ha valaki más is viseli a költségeket, illetve besegít, a mások által használt utat is rendbe hozzák.
Végül a testület úgy döntött, hogy 900.000.-Ft+Áfa áron vontatott földgyalut vásárol a Trakmax Kft.-től, mely vételár tartalmazza a szállítási költséget is.
Útpadkák felújításáról tárgyaltak a következőkben. A KÉSZ Kft. ajánlatott tett, miszerint elvégeznék a garanciális időn túli fenntartási munkákat önköltségi áron, azaz csak az anyag költségét, és a szállítását kellene fizetnie az önkormányzatnak. Ez útpadkák felújítását jelentené a Petőfi, Temető utcákban, valamint a Szabadság téren. Ennek költsége bruttó 960.600.-Ft lenne.
Gödör József képviselő javasoltja, hogy az iskolánál lévő bolthoz, ahova be szoktak állni autókkal, terítsenek le zúzott követ. (Ez azóta meg is történt – a szerk.)
Végül az útpadkák felújításáról pozitív döntést hoztak.

+++

KÖZPONTBAN A KÖLTSÉGVETÉS

A lejárt határidejű határozatok végrehajtásáról szóló határozat elfogadása után a 2015. évi költségvetési rendeletet tárgyalta a képviselő-testület február 17.-i ülésén.
Hencze Sándor polgármester az előterjesztéshez kapcsolódóan elmondta, hogy a tavalyinál kevesebb állami támogatás jut idénre. Ugyanakkor vannak kedvező kilátások – pl. a konszolidáció hiányának ellensúlyozására tett kormányzati ígéret 44 millió forintra -, de óvatosnak kell lenni. Fejlesztésekre várhatóan adódik továbbra is lehetőség, terveztek pénzt útburkolatra, ravatalozóra, óvoda felújításra, záportározóra, és vannak más elképzelések is, mindösszesen kb. 80 millió forintértékben. A település üzemeltetése továbbra is fenntartható.
Hajdú László képviselő, a pénzügyi bizottság elnöke arról beszélt, hogy „nem olyan szép a kép, mint ahogy várta”, de pozitívum, hogy közel 70 millió forint a pénzmaradvány, ami nem kevés. Sajnos karcsúbbak lettek a források, mint tavaly. Az óvoda költségvetéséhez hozzá kell tenni 8 millió forintot. A segélyezési keret is átalakult. A helyi iparűzési adó, és a gépjárműadó összege várhatóan magasabb lesz, mint a tervezett, legalábbis az eddigi tapasztalatok ezt mutatják. A költségvetés biztosítja az önkormányzat működését, a pénzügyi bizottság ezért azt elfogadásra javasolja.
Gödör József képviselő annak a véleményének adott hangot, mely szerint nincs szükség a felnőtt játszótérre, vagy kisebbet kellene építeni, egy későbbi bővítés lehetőségével.
Végül a testület elfogadta az előterjesztett rendeletet azzal a módosítással, hogy a felnőtt játszótérre betervezett összeget egyéb beruházásra teszik át.

Az önkormányzat új szociális rendeletét tárgyalták és fogadták el a következő napirendi pontban, majd megalkották a szociális rászorultság alapján nyújtandó települési támogatásokról szóló rendeletet. Elfogadták a Közös Önkormányzati Hivatal SZMSZ-ét.
Szükséges volt meghatározni az integrált településfejlesztési stratégia fő irányvonalait is. A képviselők úgy döntöttek, hogy az integrált településfejlesztési stratégia főbb irányait a településen kialakított építési telkek közművesítése, a „Proteus projekt” megvalósítása, a Csámpát a faluval összekötő kerékpárút megépítése, valamint helyi piac kialakítása, az önkormányzat intézményeinek felújítása és megújuló energiák felhasználása terén kívánja kijelölni.

Az Egyebek napirendi pontban a polgármester tájékoztatta a képviselőket a TEIT ülésről. Mint mondta: úgy tűnik, hogy „vége a langyos időszaknak”, állást kell foglalni. Egy Greenpeace felmérés szerint a lakosságnak csak a 35%-a támogatja azt, hogy az oroszok bővítsék az atomerőművet.

Ezt követően átadta a szót Dr. Nagy Attila jegyzőnek, aki arra kérte a képviselőket, hogy módosítsák a helyi adóról szóló, valamint a köztisztasági rendeletet. A helyi adóról szóló 21/2014. (XII.20.) önkormányzati rendelet 9.§-a 4.000.-Ft kommunális adó kedvezményben részesíti a tűzoltókat, polgárőröket, melyet a jelenlegi szabályozás alapján házastársuk vagy élettársuk nem tud igénybe venni, csak a szülői házban való élés során a szülő. A fiatalok azonban felnőttek, családot alapítanak. A kedvezmény igénybe vétele érdekében javasolja a rendelet módosítását.
Másrészről elmondta, hogy a köztisztaság fenntartásának helyi szabályairól szóló 16/2007. (XII. 22.) rendelet 16.§-ában megjelölt jogszabály helyett már más jogszabály rendelkezik az adatvédelmi előírásokról, amelyet a rendelet módosításával aktualizálni szükséges.
Ezt követően Hencze Sándor polgármester megköszönte a képviselők munkáját, majd az ülést bezárta.

+++

TÉRÍTÉSI DÍJAK, TETŐFELÚJÍTÁS

A szociális alapellátások 2015. évi intézményi térítési díjának megállapítása adta a március 5.-i képviselő-testületi ülés első érdemi napirendi pontját.
Hencze Sándor arról beszélt, hogy közel 8 millió forintot kell hozzátenni az Idősek Klubja költségvetéséhez. Borbás László, a kistérségi szociális központ igazgatója azt javasolta, hogy legyen ingyenes az ellátás, hátha magasabb lesz a normatíva több ellátott esetén. Véleménye szerint próbálják meg, ha ez nem hoz eredményt, el kell gondolkozni a jövőn. Az étkeztetés esetében 753.-Ft-ot javasol, a házi segítségnyújtás esetében maradjon az 500-Ft.
Hajdú László képviselő, a pénzügyi bizottság elnöke egyetértett azzal, hogy meg kell próbálni az ingyenes ellátást, hátha lesz eredménye.
A testület végül arról határozott, hogy a szociális alapellátás keretében nyújtandó
1. házi segítségnyújtás intézményi térítési díját 500-Ft/óra díjban
2. étkeztetés intézményi térítési díját 753-Ft/nap díjban
3. Idősek Klubja intézményi térítési díját 0-Ft/nap díjban
állapítja meg 2015. április 1. napjával kezdődően.

Az Egyebek napirendi pontjában a polgármester arról beszélt, hogy az előterjesztett, önkormányzati ingatlanok tetőzetének felújítására vonatkozó ajánlat a gyári disztribútortól érkezett, ebből eredően a legkedvezőbb, és az eddigi tapasztalat alapján jól is dolgoznak. A testület elfogadta a Gemenc Bau Tolna Kft. bruttó 10.834.844.-Ft-os ajánlatát, továbbá a szerződés-tervezetet, és megbízta a polgármestert, hogy kösse meg a vállalkozóval a szerződést.
Több napirendi pont nem lévén Hencze Sándor megköszönte a képviselők munkáját, majd az ülést bezárta.

+++

ELFOGADOTT BESZÁMOLÓK

A Paksi Rendőrkapitányság elmúlt évi munkájáról szóló beszámolót tárgyalták a lejárt határidejű határozatokról szóló beszámoló elfogadását követően az április 16-i képviselő-testületi ülésen.

Hencze Sándor polgármester megjegyezte: szerencsére Dunaszentgyörgy bűnügyileg nem fertőzött a vonatkozó statisztika szerint. Jó, hogy van körzeti megbízottunk, a jövőben – tekintettel az atomerőmű bővítésére – még nagyobb lesz ennek jelentősége.
Hajdú László képviselő, a pénzügyi bizottság elnöke megköszönte a rendőrség munkáját, és elmondta, hogy véleménye szerint jó lenne, ha kiépülhetne a kamerarendszer a faluban. Hencze Sándor hozzátette: ha lesz rá pályázat, be fogják nyújtani.
A testület végül elfogadta a beszámolót éppúgy, mint a Dunaszentgyörgyi Sportegyesület elmúlt évi munkájáról szólót, amelyben egyebek mellett az is szerepelt, hogy közel száz embert mozgat meg az egyesület, finanszírozzák a tömegsportot, és fejlesztés is megvalósult a tavalyi évben.
Az Önkéntes Tűzoltóegyesület beszámolója ugyancsak jóváhagyásra talált.
Egy dunaszentgyörgyi lakos kölcsönkérelmét zárt ülésen tárgyalták és fogadták el a képviselők.
Jóváhagyták a 2014. évi belső ellenőrzési jelentést, majd a helyi óvoda beíratási körzeteit határozták meg.
A következőkben az önkormányzat köztisztasági rendeletének módosításáról tárgyaltak, majd az általános iskola további fenntartásával kapcsolatosan hoztak döntést.
A polgármester azt javasolta, hogy hagyja az önkormányzat továbbra is az iskolát az állam működtetésében. Hajdú László képviselő, a pénzügyi bizottság elnöke jelezte: úgy tudja, hogy az iskolai fénymásolót az önkormányzat fizeti, és furcsállja ezt. Hencze Sándor: ez valóban így van, máskülönben nem lenne az iskolában fénymásoló.
A testület arról határozott, hogy a dunaszentgyörgyi Csapó Vilmos Általános Iskola működtetését nem kívánja átvenni az állami intézményfenntartó központtól.
Az Egyebek napirendi pontban a polgármester arról beszélt, hogy a paksi kistérségi osztály kérte, hogy a 753-Ft-os étkeztetési intézményi térítési díjat május 1-től 750-Ft/nap díjban állapítsa meg a képviselő-testület, tekintettel a kerekítésre. A képviselők ezt elfogadták.
Ezt követően Hencze Sándor elmondta, hogy felvetődött az a kérdés, mire legyen használható a faluház? Véleménye szerint szabályozásra lenne szükség.
Széperdei Csaba képviselő: ismer olyanokat, akik szívesen járnak az ott rendezendő Retro discoba.
Gödör József képviselő szerint is szabályozás kellene.
Dr. Nagy Attila jegyző: azt kellene elsődlegesen eldönteni a képviselő-testületnek, hogy a faluházat mire lehet kiadni, vagy mire nem? A bérleti szerződések tartalmazzák a kiadással kapcsolatos jogi tartalmat, feltételeket.
A polgármester megígérte, hogy át fogják tekinteni a kereteket.
Ez után arról tájékoztatja a képviselőket, hogy a Paksi Többcélú Kistérségi Társulás ülésén több napirendi pontot is tárgyaltak. Volt a hulladékgazdálkodási társulásnak is tanácsülése, ahol elhangzott, hogy 100 millió forint feletti hiánya van a cégnek.
Több napirendi pont nem lévén a polgármester megköszönte a képviselők munkáját, majd az ülést bezárta.

Megszakítás