Lista havi bontásban: szeptember 2013

Idén is lesz Szüreti Nap Dunaszentgyörgyön

Szeptember 28-án, szombaton lesz idén a Szüreti Nap községünkben.

A tervek szerint a program már nyolc órakor elkezdődik, a civil szervezetek közötti főzőversennyel. Délelőtt gyerekfoci is lesz, és 9 órától kézműves foglalkozások várják a kicsiket, s mindehhez zene is lesz, Herman Gáborék jóvoltából.
Ebéddel 12-től 14 óráig lakhatnak jól a jelentkezők, a felvonulásra 14.30 órától gyülekezhetnek az érdeklődők, valamint a “magyar ruhába” öltözött iskolások, óvodások. A főszereplők kikérése a nemrégiben elkészült fedett szabadtéri területen lesz, a menet 15:15-kor indul a faluház elől, s a szokásos útvonal megtétele után 16:30-kor érkezik vissza.

A kulturális műsor a sátorban veszi kezdetét délután 5 órakor, a délelőtti események (főzőverseny, foci) díjkiosztójával. Fellép a paksi Csillag Show, a Vadrózsa Népi Együttes táncosai, a Szelíd Rózsák Nyugdíjas Kórus, a Hungarokarma, és érkezik az este két sztárvendége, Vastag Tamás és Csoboth Adél, 18 illetve 19:30 órakor.

A programzáró szüreti bál 21 órakor kezdődik, a szedresi VV zenekar szolgáltatja majd a zenét. A belépés ingyenes.

A szervezők a változtatás jogát fenntartják!

Ma kezdődik az Egészséghét a községben

Számos programmal, szűrővizsgálatokkal várják a dunaszentgyörgyieket a szakemberek szeptember 23-tól 27-ig.
A program a következőképpen alakul:

Hétfő,
2013. szeptember 23. 17.00 óra, Művelődési Ház
Előadások:
Az “Egészséghét” megnyitása –
Hencze Sándor polgármester
1. “Szenvedély? Betegség?”
Darida Zsófia RÉV Szolgálat munkatársa
2. “Láthatatlan betegségünk a depresszió”
Dr. Kertész Ágnes osztályvezető főorvos
3. “Szűrésekről röviden”
Priskin Zoltánné megyei szűrési koordinátor

Kedd,
2013. szeptember 24. 17.00 óra, Művelődési Ház
Előadások
1. “Egészségtudatos magatartás és a népbetegségek
(cukorbetegség, magas vérnyomás)”
Dr. Sudár Zsolt osztályvezető főorvos
2. “Mozgás az élet”
Lafferthon Marianne egészségfejlesztő
3. “Egészség-betegség kérdései a lelkész szemszögéből”
Rácz József esperes

Szűrések

Kedd
szeptember 24.
Belgyógyászati szűrés
Dr. Lencse László háziorvos
7:00-9:00 Orvosi rendelő

Bőrgyógyászati daganatok szűrése
Dr. Karagity Eliza bőrgyógyász szakorvos
15:30-18:30 Védőnői Tanácsadó

Szerda
szeptember 25.
Indulás emlőszűrésre 7:00-től a Védőnői Tanácsadó elől

Belgyógyászati szűrés
Dr. Lencse László háziorvos
7:00-9:00 Orvosi rendelő

Fogászati szűrés
Dr. Fülöp Eszter fogszakorvos
8:00-11:00 Fogorvosi rendelő
Újraélesztés elmélete és gyakorlata
Munk Jánosné osztályvezető főnővér
14:00-16:00 Művelődési Ház

Csütörtök
szeptember 26.
Belgyógyászati szűrés
Dr. Lencse László háziorvos
16:00-18:00 Orvosi rendelő

Péntek
szeptember 27.
Hallásvizsgálat
9:00-12.00 Orvosi rendelő
Nőgyógyászati szűrés
Dr. Tóth János
9:00-15:00 Védőnői Tanácsadó
Ajak-szájüregi szűrés
Dr. Tóth János onkológus főorvos
9:00-15:00 Védőnői Tanácsadó

Bejelentkezés szükséges a következő szűrésekre!
Bőrgyógyászati daganatok szűrésre jelentkezés szeptember 23-ig a Védőnőnél.
Mammográfiára való jelentkezés: szeptember 24-ig az Orvosi rendelőben.
DEXA vizsgálatra jelentkezés a program végéig, az Orvosi rendelőben.
Urológiai vizsgálat szükségességének tesztes felmérése a program végéig az Orvosi rendelőben.

Szervezők:
Dunaszentgyörgy Község Önkormányzata
Tolna Megyei Kormányhivatal Népegészségügyi Szakigazgatási Szerv

Zárlat elrendelése

Zárlat elrendelése a mézelő méhek betegségeire fogékony állatokra vonatkozóan

Megszakítás