TESTÜLETI GYŰLÉS VOLT NOVEMBERBEN

Novemberi testületi ülésükön a képviselők a lejárt határidejű határozatok végrehajtásáról szóló beszámolót tárgyalták elsőként.
Gödör József képviselő az iránt érdeklődött, hogy van-e jelentkező a gyermekorvosi pályázatra? Hencze Sándor polgármester elmondása szerint nincs, de fél évig megoldott a helyettesítés.
A következőkben egy lakossági kérelmet vitattak meg, és úgy döntöttek, hogy nem támogatják a kérelmezőt abban, hogy a szennyvízcsatorna rákötési díját részletekben fizesse meg az önkormányzat felé, mert nem látnak garanciát a csatlakozási díj részletekben történő megfizetésére.
Elbírálták a Bursa Hungarica szociálisan rászoruló, hátrányos helyzetű fiatalok felsőoktatási tanulmányainak támogatására kiírt pályázatokat.
Hencze Sándor elmondta, hogy 2 pályázat érkezett, az egyik esetében az egy főre eső jövedelem mértéke meghaladja a korlátot, így egy pályázót tud támogatni az önkormányzat, havi 5.000.-Ft erejéig.
Ezt követően jóváhagyták a 2015. évi belsőellenőrzési tervet, majd módosították a szociális rendeletet és az önkormányzat szervezeti és működési szabályzatát, illetve a Paksi Többcélú Kistérségi Társulás megállapodását.
Módosították a tolnai szennyvíztelep felújítására létrehozott önkormányzati társulás megállapodását is.
Az Egyebek napirendi pontok sorában elsőként Hencze Sándor arról beszélt, hogy a Mezőföldvíz Kft. küldött egy előterjesztést, amely azokat a halaszthatatlan feladatokat, rekonstrukciókat tartalmazza, amiket el kell végezni. A rendszer nincs túl jó állapotban, de tulajdonosként teljesítenie kell az önkormányzatnak a kötelezettségét. Úgy tűnik, hogy a tolnai szennyvíztelep fejlesztésére megnyert pályázatban maradt pénz a kritikus szennyvízszivattyúk cseréjére, melyeknél kiömlés szokott történni.
Gyöngyösi Ferenc képviselő arról érdeklődött, hogy volt szó arról, hogy átveszi a Mezőföldvíz Kft a rendszert, majd felméri? Miért kellene most ennyit fizetni?
Hencze Sándor: szabályozott, mi az üzemeltető, és mi a tulajdonos kötelezettsége.
Hajdú László képviselő megjegyezte, hogy alapellátási kötelezettség, feladat a szolgáltatás. A cég felmérte a rendszert. Ezzel a rekonstrukcióval egyelőre rendben lesznek a dolgok. Végül többségében úgy döntöttek, hogy az üzembiztonság fenntartásához szükséges halaszthatatlan víziközmű rekonstrukciók elvégzését támogatják, és felhatalmazták a polgármestert a szükséges dokumentumok aláírására, valamint az elmaradt rekonstrukciók forrásának (megfelelően mindösszesen 8.566 ezer Ft összegnek) a költségvetésben szerepeltetésére.
Ezt követően a polgármester kérte a Goodwill Kft-vel együttműködési megállapodás jóváhagyását. A projekt a fiatalok vállalkozóvá válását segíti. Anyagi vonzattal az önkormányzat részére ez nem jár.
Jóváhagyták Dunaszentgyörgy Község Fenntartható Fejlődésének Helyi Programját.
Gödör József képviselő azt indítványozta, hogy az idén is legyen karácsonyi csomagosztás. A 80 év felettieknek 2.000 Ft., a dunaszentgyörgyi óvodába, iskolába járóknak 1.000.-Ft értékű csomagot javasol. Indítványát a képviselők elfogadták.
A polgármester tájékoztatta a képviselőket arról, hogy megtartották a TEIT alakuló ülését, melyen megválasztották a tisztségviselőket, illetve döntöttek arról, hogy egy évre továbbra is Kalocsán marad a TEIT székhelye az irodával együtt.
Több napirendi pont nem lévén a polgármester megköszönte a képviselők munkáját, majd az ülést bezárta.

Megszakítás