Jól működő önkormányzat, beruházások, tervek, és “szégyentábla” – közmeghallgatás és falugyűlés volt decemberben

Falugyűlést és közmeghallgatást tartott Dunaszentgyörgy önkormányzata december 19-én a faluházban. A főként az önkormányzat és intézményei, valamint az általános iskola dolgozói által alkotott hallgatóság előtt Hencze Sándor polgármester bevezetésként elmondta, hogy az önkormányzat dolgozói végzik munkájukat, ez abból is kitűnik, hogy az előadói ívek száma közelít az ezerhez. A hallgatóság csekély számát látva megjegyezte, hogy a kisbíró rendszer továbbra se működik, csak a vészjeleket adja tovább. A rendszer a katasztrófavédelemé, az önkormányzat nem nyúlhat hozzá, de legalább tíz alkalommal jelezték már a katasztrófavédelmi igazgatóság felé, hogy nem működik. A közmeghallgatást minden lehetséges módon meghirdették; úgy tapasztalta, hogy az információáramlásban leghatékonyabb a facebook, a honlap és a plakát, de a szájról szájra hagyomány is még működik.
A 2013. évi költségvetési beszámoló adta az első napirendi pont témáját, melynek keretében az önkormányzat működéséről beszélt Hencze Sándor. A működést a 2011. évi CLXXXIX törvény szabályozza, ebben a kötelező feladatok is szerepelnek. Egy önként vállalt feladatot lát el az önkormányzat, az idősek nappali ellátását, amelynek hagyománya van már, hisz a hetvenes évek végétől létezik ez az ellátási forma.
A költségvetés főösszege 470 millió Ft, melyből 120 millió Ft-ot terveztek fejlesztési hitelre – ezt az összeget mindig beleírják a büdzsébe, mert várják, hogy lesz alkalmas pályázat építési telkek közművesítésével kapcsolatosan. 168,3 milliós az állami normatíva, 181,7 millió Ft pedig a működési és egyéb bevételek (iparűzési-, kommunális-, gépjárműadó) összege.
Ezt követően a kiadásokról beszélt a polgármester. A 470 millió forintos összegből az óvoda működésére 36 millió Ft-ot, felhalmozási és fejlesztési kiadásokra 202 millió Ft-ot terveztek. Nagyon jó évet zárt az önkormányzat Hencze Sándor szerint, hiszen sikerült finanszírozni a Kossuth utca burkolatának szélesítését, az iskola és a konyha épületének tetőfelújítását, megépült a Mátyás király utca aszfaltburkolata, kiépítették a csapadékvíz elvezetést a Mátyás király és a Vörösmarty utcában, traktort és hóekét vásároltak 6,5 millió Ft értékben, és megépült a műfüves pálya is, az MLSZ támogatásával. (A pályával több előny is jár, hiszen az iskolásoknak tornaórát tartanak ott, mert a fű az eső után nem sáros, ki lehet tolni a szabadtéri foglalkozások idejét így – tette hozzá a polgármester.) A hőskert sétánya ugyancsak elkészült, gránitból újították fel az emlékművet, megépült a faluház melletti kemence, és megérkezett a német testvértelepülésről, Nieste-ből ígért tűzoltóautó.
A harmadik negyedévi beszámoló alapján a költségvetés időarányosan teljesült, működési hitel felvételére nem került sor.
– Feltett szándékunk – jegyezte meg Hencze Sándor -, hogy senkit nem engedünk el, aki tartozik az önkormányzatnak, még a végrehajtás is járható út, mert tisztességtelen a nemfizetés azokkal szemben, akik az adóikat rendszeresen leróják. Jelentős lakossági adóhátralékot tart nyilván az önkormányzat, munkatársunk nagyon sokat tesz azért, hogy mindezt behajtsuk. Közzé fogjuk tenni az adósok listáját, mert bízunk abban, hogy annál nagyobb szégyen egy faluban nem nagyon létezik, mint az, hogy mindenki megtudja, ha valaki nem fizet.
Ezt követően a 2014. évi költségvetési tervezetről tartott beszámolót a polgármester, az előzőekhez hasonlóan kivetítőn illusztrálta mondanivalóját.
– Eddig szerencsém volt, hisz a harmadik választási ciklus végén elmondhatom, hogy olyan képviselők segítették a munkámat, akiknek közreműködésével a terveimet meg tudtam valósítani. Felújítottuk az utcákat, épületeket, ennek is köszönhetően az ingatlanok értéke nem csökken, kedvelt lakóhely lett Dunaszentgyörgy. Szeretnénk az óvodát, iskolát, az alapellátásokat megtartani. Az erőműbővítés fontos sarokkő lesz, és egy környékbeli település sem bír ilyen kondíciókkal, mint Dunaszentgyörgy, ami ráadásul nagyon közel van úgy az atomerőműhöz mint Pakshoz.
Szólt a továbbiakban arról is, hogy a jövőben az iskolakonyhát is az önkormányzat működteti, az ebből fakadó hiányt még tudják pótolni. Továbbra is tervezik az idősek klubjának a fenntartását.
Legfontosabb feladat a település működésének szinten tartása.
A nehézségek ellenére fejlesztéseket is terveznek (TEIT-es és pályázati támogatással). Az új építési telkek közművesítése 120 millió, a tolnai szennyvíztelep rekonstrukciója 31 millió forintba kerülne, záportározó és szilárd útburkolat építése a Tüzép utcájában 16 millió forintot igényelne.
Az óvoda épületének tetőfelújítása megközelítőleg 8 millió Ft-os beruházás, a megvalósítás érdekében nyújtottak már be pályázatot, amelyen, a jelentkezők nagy száma miatt nem biztos, hogy sikerrel jár az önkormányzat. Ha így lesz, akkor atomerőműves támogatásból szeretnék felújítani a tetőt. Az I-es számú óvoda gipszkartonozásra, parkettázásra is szorul. Mindemellett további útburkolat-javítást, parkolók építését is tervezik.
A polgármester arról is beszélt, hogy a ravatalozó tetőfelújítására is szükség van. Oszlopokon álló tető építésére lenne szükség, szakembereket már megkérdezett erről.
Szeretnék a sportlétesítmény és az iskolai konyha napkollektorral felszerelését a használati meleg víz ellátására, ez megközelítőleg 10 millió forintba kerülne. A Jövőnk Energiája Alapítványhoz pályáznának, 15 %-os önerővel, 80%-os támogatási intenzitással szeretnék megoldani ezt a problémát. Egyelőre két villanybojler szolgáltatja a sportolóknak a meleg vizet, ám jó lenne, ha a nap fűtené fel inkább a szükséges mennyiséget. Az iskolai tartályt gázzal fűtik, ezt is kiváltanák, hogy a mosdókban a kollektor melegítse fel a vizet.
A hatos úthoz kerékpártározó és parkoló építése előnyös lenne, ezt is tervezik megvalósítani.
Mivel sem kérdés, sem vélemény nem érkezett a jelenlevők soraiból, ezért a polgármester a falugyűlést bezárta, közmeghallgatást megnyitotta – majd hozzászólás híján be is zárta, és megköszönte a részvételt.

Megszakítás