Anyakirálynő, vagy egyenlősdi? – családmodellek

2014 a családok éve. Méltán indította a Nagycsaládosok Dunaszentgyörgyi Egyesülete a Nagycsaládosok Népfőiskolája ez évi előadássorozatát Vecsei Tünde, klinikai szakpszichológus és gyógypedagógus Családmodellek című előadásával.
A sokgyermekes szervezet 11. éve szervezi a Nagycsaládosok Népfőiskolája előadásait. Minden egyes alkalommal a meghívott előadó ismertet egy témakört. Az év első alkalmára felnőtt szakembert kérnek fel. A többi alkalommal diákok, „Ifjú tudorok” tudományos diákköri dolgozataiból csemegézhet a hallgatóság.
A részvétel ingyenes, az előadások nyilvánosak. Ez alkalommal is szép számú érdeklődő gyűlt össze a dunaszentgyörgyi Faluházban, 2014. január 13-án, 17 órára.
Vecsei Tünde, a jól ismert, nagyszerű szakember 15 évi munkájának tapasztalatából szűrte le és állította össze írását, melyet már publikált. Most ennek anyagát ismertette. A bemutatott 9 családmodellt szemléletes képekkel tette felejthetetlenné.
Feltárta az adott családszerkezetek negatívumait, esetleges hiányosságait, az azokból adódó traumákat, melyek kihatnak a gyerekekre. Rávilágított az esetleges kisgyerekkori, serdülőkori problémák hátterére. Minden esetben megoldási javaslatokat fűzött hozzá.
Az előadás végén összegezte az észrevételeit és felhívta a hallgatóság figyelmét a problémamegoldó lehetőségek tárházára. Hangsúlyozta a szülők anyai, apai szerepét a gyermeknevelésben.
A gyerekekre szentelt figyelem, idő, szeretet, a szülők által képviselt határozott értékrend a gyermekeknek biztonságot nyújt és eligazodási támpontot ad világunkban.

Óvjuk meg családjainkat és mutassunk példát!

/Hubbes Emese írása/

Megszakítás