„Ezt látnod kell”

Jézus az, aki látóvá tehet – nyisd meg a szívedet! / János ev. 9. rész/

„Ezt látnod kell, hogy a hatalmas Isten mi mindent meg tud cselekedni.” – tanulták a dunaszentgyörgyi református napközis hittantáborban részt vevő gyermekek július nyolcadikától – tizenkettedikéig. A tábort vezetők megpróbálták megértetni és megláttatni a gyermekekkel, hogy a mi életünkben is történnek csodák. .
Az eltelt egy hét alatt hatvannyolc gyermek, kilenc ifi figyelt Molnár Zsolt faddi és Apostagi Adorján paksi lelkipásztorok tanítására. A cél az volt, hogy a gyerekek minél közelebb kerüljenek Istenhez.
A tábor életéhez szorosan hozzátartozott egy-egy bibliai történet megismerése, és az ehhez kapcsolódó igehelyek és témák megbeszélése, az aranymondások tanulása is. A programokból imádság, az énektanulás sem maradhatott ki. Ezek mellett rengeteg játékot, vetélkedőket, néptánc tanulást, kézműves foglalkozást is beiktattak, filmeket vetítettek a gyerekeknek, akiket életkoruk alapján négy csoportra osztottak. A reggeli gyülekezőt követve a templomban rövid áhítattal kezdődött a nap, és azzal is zárult este hat órakor. A gyermekek az Isten igéjéből kapott lelki, szellemi „táplálékon” kívül sok-sok finomságban részesültek a szülők és a gyülekezet tagjainak jóvoltából.
A tábort Ráczné Pető Ildikó hitoktató vezette fáradtságot nem ismerő odaadó munkájával, a lelkes fiatalok segítségével. A közösségben eltöltött idő zavartalan lebonyolításához a gyülekezet asszonyai is hozzájárultak.
Faddi és gerjeni gyermekek, ifik is részt vettek a táborban. A záró napon Apostagi Adorján és felesége bizonyságot tett életük történetéből – ma is vannak csodák, vallották.
Egy nappal meghosszabbították a tábort, és családi napot iktattak be a gyermekek szüleivel, amely nagy sikert aratott úgy a gyermekek, mint a felnőttek körében.
Az utóbbi évek legnagyobb létszámú tábora volt az idei, ezért hálás köszönet a szülőknek,
az oktatóknak, a segítő kezeknek, s azoknak kik adományaikkal hozzájárultak a gyermekek hasznos időtöltéséhez.
Ez alatt az egy hét alatt bebizonyosodott, milyen jó az egymással való törődés és milyen hatalmas az Isten gondoskodó szeretete. A reggeltől estig tartó együttlétben a gyermekek lélekben feltöltődve, meggazdagodva, térhettek otthonukba.

Megszakítás