Ballagás és évzáró

A tanévzárót és a ballagást június 15-én délelőtt tartották a Csapó Vilmos Általános Iskolában. 

A ballagók ünnepélyes felvonulását követően Henczéné Borbás Márta igazgató beszélt a januárban életbe lépett változásokról, arról, hogy az iskola állami fenntartású lett, szólt a tanév során végzett munkáról, programokról.
Említette, hogy a leggyengébb eredmény történelemből született, 2,96-os átlaggal, a legjobb pedig biológiából: ebből a tárgyból 4,32 az iskolai átlag. Az alsósok közül a harmadikasokat, a felsősök közül pedig a nyolcadikosokat illeti a dicséret tanulmányi munkájukért. A ballagók közül ketten gimnáziumban, tizenegyen szakközépiskolában, hárman szakiskolában folytatják tanulmányaikat. Számos diáknak volt lehetősége vidéki, sőt országos versenyekre eljutni, ahol megmutathatták tudásukat, felkészültségüket.
A közoktatás változásainak szele az óraadó pedagógusokat is érinti, számukra ez volt az utolsó tanév, hogy ilyen keretek között segíthették az oktatást. Az igazgató kifejezte háláját munkájáért, köszönetet mondott kitartásáért Kiss Ferencnének, Szántó Péternek és Vajda Zsuzsannának. Megköszönte tevékenységét a szülői munkaközösség azon tagjainak, is, akik önzetlenül segítették munkájukat, valamint azon végzősök családjának támogatását, akik a nyolc év mindennapjaiban mellettük álltak: Grósz Andrea, Kulcsár László és családja, Pál Vilmos és családja, Szabó Zoltánné, Váli Zoltán és családja. Köszönetet mondott kollégáinak is az egyre nehezedő munkáért, és egy zen közmondással kívánt szép nyarat nekik: “Ami jön, fogadjátok, ami megy, engedjétek.” Henczéné Borbás Márta kifejezte háláját a tanulók irányába is, akik közül legtöbben fegyelmezetten és becsülettel végezték munkájukat. A tanév végén a jól megérdemelt munka után megbecsülés, dicséret jár – mondta, és átadta a jutalmakat, okleveleket azoknak, akik dicsőséget hoztak elsősorban maguknak, de az iskolának és a falunak is.
Kitűnő bizonyítványt kapott: Széperdei Milán első, Binder Zoltán második osztályos tanuló.
Jeles bizonyítvánnyal büszkélkedhet Ambrus Zsolt és Debreceni Sándor első osztályos, Czimmer Anna, Lovasi Noémi második osztályos, Váli Péter harmadik osztályos tanuló, Csibi Zsófia ötödik, Molnár Martin hatodik osztályos, Kulcsár Dániel és Pál Achilles nyolcadik osztályos tanulók.
Szorgalmas tanulmányi munkájáért könyvjutalmat kapott Farnek Nikolett első osztályos, Böcz Hanna Luca második osztályos, Kemény Boglárka harmadik osztályos, Antus Rubina, Debreczeni Ákos, Tóth Flóra negyedik osztályos tanulók. A felsősök közül Józsa Nikolett, Tolnai Viktória hatodik osztályos tanulók, Benedek Sára és Palkó Edina hetedik osztályos tanulók részesültek könyvjutalomban és oklevélben. Nyolc éves tanulmányi munkájáért két diáknak járt könyvjutalom: Kulcsár Dánielnek és Pál Márk Achillesnek.
Közösségi munkáért hét diákot díjaztak: Link Lívia, Székely Viktória ötödikes, Molnár Martin, Tolnai Viktória hatodikos, Székely Vivien, Tóth Petra és Váli Dániel nyolcadik osztályos tanulókat.
A sportban kiváló eredményt ért el: Váli Péter harmadik osztályos, Liziczai Gábor ötödik osztályos, Pál Márton ötödik osztályos, Józsa Nikolett hatodik osztályos, Balog Kinga, Benedek Sára, Bor Dorián, Csicsó Jenő, Szigeti Richárd hetedik osztályos, Kulcsár Dániel, László Patrik, Pál Achilles és Váli Dániel nyolcadik osztályos tanuló.
Ezt követően az igazgató mindenkinek kellemes időtöltést kívánt a nyárra, és a tanévet lezárta.
A nyolcadikosok megható ballagási ünnepsége vette ekkor kezdetét, amelyen a hagyományokhoz híven a hetedikesek búcsúztatták el a felsőbb éveseket, akik egy-egy csokor virággal hálálták meg tanáraik munkáját.
A ballagó osztálytól az intézmény vezetője is elköszönt, őket név szerint szólítva: Böcz Rebeka Borbála, Dorogi Bence, Kelemen Nikoletta, Kulcsár Dániel, László Patrik, Mérges Attila, Pál Achilles, Sánta Nikoletta, Szabó Balázs, Székely Vivien, Szombat Alexandra, Tóth Laura, Tóth Petra, Váli Dániel, Várkonyi Tamás. Osztályfőnökük volt: Weil Henrikné.

Megszakítás