Beszámoló a 2016. november 17-én tartott testületi gyűlésről

Az önkormányzat Képviselő-testülete a meghirdetett időpontban, 2016. november 17-én ülést tartott, amelyen az elfogadott napirendnek megfelelően elfogadták a lejárt határidejű határozatok végrehajtásáról szóló beszámolót. Majd ezt követően döntés született a Jövőnk Energiája Területfejlesztési Alapítvány által várhatóan meghirdetésre kerülő pályázat benyújtásáról, amely során a sporttelepen lévő műfüves pálya dongasátorral történő lefedése fog megvalósulni. A mindennapos testnevelés kiszolgálása fontos feladata az önkormányzatnak és a Sportegyesületnek. A sátorban a nézők számára lelátó is helyet kap majd. A beruházás összege meghaladja a 35,- millió forintot.

Ezt követően a polgármester elszámolt a „Szüreti nap” megrendezésére engedélyezett keret terhére elköltött pénzzel.  Az engedélyezett keret 1,5 millió forint volt, amelyből 1.289.821,- forint került elköltésre. A civil szervezetek és a vendégek számára a főzéshez biztosított hús 175.140,- forintba került, a kiadott italjegyek után 212.827,- forintot, a különböző programok lebonyolításához szükséges eszközök és anyagok után 139.244,- forintot fizettünk. A vendégművészek pedig a fellépésért 562.610,- Ft-ot kértek.

A Képviselő-testület az érvényes jogszabálynak megfelelően ez évben is áttekintette a helyi adókra vonatkozó rendeletét.  Már hosszú évek óta nem került sor változtatásra és most sem kíván új adónemet bevezetni és a jelenlegi kommunális adó összegét növelni. A  minisztériumi tájékoztatás ellenére sem, amely a lehetséges helyi adók között megemlíti az építményadót maximum 1.844,6 Ft/m2, a telekadót 335,7 Ft/m2, valamint a magánszemélyek kommunális adóját 28.538,5 Ft/ adótárgy összegben. Sajnos az önkormányzat jelentős adóhátralékot tart nyilván, kommunális adó tekintetében 1.216.389,- Ft-ot, iparűzési adót 936.811,- Ft-ot, gépjármű adót 1.546.236,- Ft-ot, pótlékot 1.507.157,- Ft-ot és talajterhelési díjat pedig 4.731.845,- Ft-ot. A helyi adóhatóság a jövőben meg fog tenni mindent annak érdekében, hogy a kintlévőség csökkenjen, adóbehajtásokat és letiltásokat fog kezdeményezni a tartozókkal szemben.

Továbbá döntés született a Tolnán pályázati támogatással megépített új szennyvíztisztító telep fenntartási jelentésének elkészítéséhez történő anyagi hozzájárulás összegéről, amely esetünkben 5 éven keresztül évi 65.494,- Ft.

Ezt követően a Képviselők jóváhagyták az elkészített előterjesztésnek megfelelően a Mezőföldvíz Kft. viziközmű szolgáltató által 2016. évben az idei bérleti díj terhére és az önkormányzat saját forrásából megvalósított felújítások összegét, amely 4.454.600,- Ft-ot tett ki.

Az önkormányzat Képviselő-testületének döntése értelmében csatlakoztunk a „Bursa Hungarica” Felsőoktatási Szociális Ösztöndíj Pályázathoz annak érdekében, hogy a hátrányos helyzetű, tanulni vágyó diákok költségeihez hozzájáruljunk a megyei önkormányzattal és a minisztériummal közösen. A kiírásra sajnos csak egy pályázat érkezett a leadási határidő leteltéig Karsai Violától, amelyet havi 3.000,- Ft támogatásban részesített az önkormányzat.

A Szociális Bizottság javaslatára a Képviselő-testület döntött a karácsony ajándékcsomagról. A helyi óvodába és iskolába járó gyermekek 2.000,- Ft-os, még a 80 év feletti idősek 1.000,- Ft értékű csomagot kapnak, amely gyümölcsöt és édességet tartalmaz.

Megszakítás