Lista havi bontásban: október 2021

“…meghasadt az égbolt, mert egy nép azt mondta: Elég volt.”

1956 ünnepi megemlékezés 
🇭🇺
Márai Sándor sorait is beszédébe foglalta Henczéné Borbás Márta intézményvezető az 1956-os forradalom és szabadságharc 65. évfordulója alkalmából rendezett dunaszentgyörgyi ünnepi megemlékezésen. “1956 október 23-án nagy és csodálatos dolog, történt Magyarországon. A nép szabadságra, új Magyarországra vágyott. Változásra gyűltek össze elődeink. Néhány napra sikerült. Csak rövid ideig élvezték a kivívott győzelmet, mert az elnyomók visszajöttek, a hősök elbuktak, odalett szabadság iránti vágy.
Azóta, hol szabadon, hol titokban, de minden évben emlékezünk, fejet hajtunk az akkori áldozatok, hősök előtt.
Az 1989-es rendszerváltás óta sokat és jelentős lépéseket tettünk annak érdekében, hogy ez az ünnep, a szabadságharc rangjának méltó helyére kerüljön.” – Idézzük az Igazgatónő köszöntőjéből.
Ezerkilencszázötvenhat világtörténeti esemény volt. Az 1956-os forradalomban testet öltő közös ügy: a demokrácia, a szabadság iránti vágy, a nép akaratának érvényesülése, az elviselhető életet meghatározó szabályok megalkotásának kivánalma, a szabad és élhető jövő a fiatalok számára. Ki-ki fegyverrel vagy csak hangos szóval küzdött a közös célokért – bár egyeseknek ez iránti törekvése az életébe került, másoknak hosszú börtönéveket vagy emigrációt eredményezett.
A hősök előtti tisztelgés ma nálunk a dunaszentgyörgyi faluházban, a Csapó Vilmos Általános Iskola 7. osztályos tanulóinak településszintű, nyilvános műsorával történt, hiszen helyi nevelési-oktató munkában is kiemelt fontosságú a hazafiasságra nevelés. A gyermekeket – csupán néhány próba alkalmával – nagyszerűen felkészítette osztályfőnökük. Dr. Magyarné Muth Gabriella elmesélte, hogy nem egy hagyományos prózai műsort szerettek volna előadni, sokkal inkább egy a megszokottól eltérő, de valamilyen módon mégis az iskolához is köthető és minden osztálytársnak szerepet biztosító színpadi előadást terveztek bemutatni. E gondolat mentén állították össze – az 1956 őszén, a korábbi NDK-ban, egy Berlinhez közeli iskolában megtörtént valós esemény életképeit felidézve – műsorukat. A Tanárnő (és bizonyára a termet teljesen megtöltő jelenlévők) értékelése szerint 7. osztályosoknak elismerés jár ezért az előadásért, hiszen rendkívüli szorgalommal, lelkesedéssel készültek és nagy beleéléssel adták elő szerepüket. Köszönetét fejezte ki továbbá az előkészületekben segítséget nyújtó szülőknek is.
Dunaszentgyörgy, 2021. október 22.
Gyöngyösi Petra

E. ON ÁRAMSZÜNETI TÁJÉKOZTATÁS

2021. november 17. és 30.Screenshot_20211020

TE SZEDD!

2021. október 21., csütörtök, 15 óra

TE SZEDD

Október 23-i műsor meghívó

20211013_110216

TÁJÉKOZTATÁS – MAGYAR ÁLLAMKINCSTÁR BABAKÖTVÉNY 2021. október 12.

Screenshot_20211010_090105

Screenshot_20211010_090008

TÁJÉKOZTATÁS – Medencetisztítás és hálózatöblítés 2021. október 19.

Screenshot_20211010_085929

KÖSZÖNETNYILVÁNÍTÁS Kerítésfestés első fázis

 Tisztelt Dunaszentgyörgyiek!

Még nincs vége, tovább …

KÖSZÖNETNYILVÁNÍTÁS FALUNAP – SZÜRETI FELVONULÁS 2021

Tisztelt Dunaszentgyörgyiek, Kedves Vendégeink!

Szeretnénk megköszönni részvételüket a 2021. évi Falunapon, reméljük, hogy jól érezték magukat rendezvényünkön, és a további, településszintű programokon is viszont látjuk egymást!

Hálásak vagyunk azért is, hogy Gelence és Tornyos tesvértelepüléseinkről is érkeztek vendégeink! Bízunk benne, hogy mielőbb újra találkozhatunk, és, hogy legközelebb már niestei barátaink is velünk tarthatnak!

Ezen a szép őszi napon a falunap és a szüreti felvonulás kizárólag egy nagyszabású együttműködés révén jöhetett össze, melyért köszönetünket fejezzük ki az alábbi szervezeteknek, intézményeknek és magánszemélyeknek:
“Dunaszentgyörgyért” Egyesület és a közösségi szolgálatos középiskolások

A Lacza József vezette Lovas csapat

Apari Csaba

Asztalos Norbert

Baka László – Húsbolt, Dunaszentgyörgy

Bencze Zoltán

Benczéné Komáromi Edit

Csapó Csemetékért Egyesület

Csapó Vilmos Általános Iskola

Csodakert Óvoda és Mini Bölcsőde

Dunaszentgyörgy Község Önkormányzatának Képviselő-testülete, valamint az Önkormányzati Brigád munkatársai

Dunaszentgyörgyi Önkéntes Tűzoltó Egyesület

Dunaszentgyörgyi Polgárőrség

Dunaszentgyörgyi Sportegyesület

Erős István mester séf

Ezredéves Kert- és Borkultúra Kör

Faluház, könyvtár, teleház és sportpálya munkatársai

Farkasné Tóth Ildikó

Genye Ferenc és családja

Horváth Gabriella – Gazdabolt, Dunaszentgyörgy

Horváth István

Káldi Sándor – 29. sz. Coop üzlet, Dunaszentgyörgy

Komáromi József

Lányok-Asszonyok Klubja

Lisztmájer Csaba

Mátrai Tímea

Molnár Géza

Molnár Gyula

Moncz Gergely és családja

Moncz Henrik

Nagy Zoltán

Pál József

Pál Miklós

S.L. STAFF SECURITY KFT.

Sólya Veronika

Szendi József – Gyöngy ABC, Dunaszentgyörgy

Taricskó István

Tell Norbert – Família Panzió, Dunaszentgyörgy

Török Tamás r. zászlós, körzeti megbízott

Vadrózsa Népi Együttes

Váliné Prókai Bianka
Fellépőinknek külön köszönjük, hogy műsorukkal színesítették rendezvényünket:

Cairo Együttes

Főnix Boys Zenekar

Paraván Furfangos Bábszínház – Barkóczi Titanilla

Sztárpont Programiroda – Oszvald Marika
Dunaszentgyörgy, 2021. október 6.

Dunaszentgyörgy Község Önkormányzata nevében:
Kirnyákné Balogh Mária
polgármester
és
Dr. Gyöngyösi Petra
önkormányzati képviselő/főszervező

Screenshot_20211006_165250_com.google.android.apps.docs_edit_86200077264450Sajtómegjelenés: Tolnai Népújság 2021. október 6-i szám 

 

Ültess fát, életfát! 2021

rtstationl Jelentkezési lap – életfa 2021_

FIGYELEMFELHÍVÁS – Házi Orvosi Rendelő

rendeloi_hirek_20211005

Megszakítás