Lista havi bontásban: május 2014

Meghívó a Vadrózsa Népi Együttes Pünkösdváró műsorára

punkosdvaro_2014

RENDKÍVÜLI TESTÜLETI ÜLÉS VOLT FEBRUÁRBAN

Rendkívüli ülést tartott az önkormányzat képviselő-testülete február 27-én.
Több rendeletet, illetve megállapodást is módosítottak, egyebek között a Szennyvíztisztító Telep Fejlesztése Önkormányzati Társulás társulási megállapodását, a Paksi Többcélú Kistérségi Társulás társulási megállapodását – mellyel kapcsolatban Hencze Sándor javasolta, hogy a társulásba a mindenkori polgármestert delegálják -, valamint a DUNAÁG Kft. Társulási Megállapodását.
Döntöttek fejlesztési támogatás igényléséről is. A polgármester elmondta, hogy 44 millió Forint fejlesztési támogatást lehet igényelni. Arra gondolt, hogy ezt az összeget fordítsák óvodai tetőjavításra, útjavításokra. Sor kerülhet a József Attila, Kereszt, Deák utcára, a Béke térre, a Rákóczi György utcára, és utána lehetne kifelé menni, következhetne a Tolnai, Széchenyi utcák, illetve a Csapó utca egy része.
A körzeti megbízott üzemanyag támogatása adta a következő napirendi pont témáját. Hencze Sándor elmondta, hogy már egy jó ideje 6.000.-Ft a körzeti megbízott üzemanyag támogatása. Török Tamás korrekten végzi a munkáját, ő ezért is javasolta felemelni a támogatást 10.000 Ft-ra. A javaslatot a testület elfogadta.
A következőkben dr. Nagy Attila jegyző a tervezett, úgynevezett adóslista közzététele előtt javasolta, hogy a helyi adóról szóló 21/2004. (XII. 20.) rendelet 13. §-a a következő (3) bekezdéssel egészüljön ki: „Az adózás rendjéről szóló 2003. évi XCII. törvény 55/B. §-a szerinti közzététel helyben szokásos módja a Dunaszentgyörgy Község honlapján történő közzététel.” Ezt a képviselők jóváhagyták.
Az ülés ezzel véget ért.

Megszakítás