Lista havi bontásban: október 2013

MEGÁLDJÁK AZ ÚJ EMLÉKMŰVET

Mindenszentekkor, november elsején délután 14 órakor adják át, a református és katolikus egyház képviselői pedig megáldják a felújított háborús emlékművet a Hőskertben. Az ünnepélyen Gyöngyösi Dóra mond verset.
Mindenkit szeretettel vár a község önkormányzata.

Bursa Hungarica pályázat felsőoktatási hallgatók számára

Dunaszentgyörgy Község Önkormányzata az Emberi Erőforrások Minisztériumával együttműködve, az 51/2007. (III.26) Kormányrendelet alapján ezennel kiírja a 2014. évre a Bursa Hungarica Felsőoktatási Önkormányzati Ösztöndíjpályázatot felsőoktatási hallgatók számára a 2013/2014. tanév második és a 2014/2015. tanév első félévére vonatkozóan.

“A” TÍPUSÚ PÁLYÁZATI KIÍRÁS

“B” TÍPUSÚ PÁLYÁZATI KIÍRÁS

Nyugdíjasok állakodalma

Immár ötödik alkalommal rendezte meg Dunaszentgyörgyön a nyugdíjasok állakodalmát október 12-én szombaton a helyi nyugdíjasok érdekszövetsége.

A nagyszabású rendezvényen évről-évre vendégeket hívnak, az idén Varsádról, Németkérről, Simontornyáról, Bölcskéről és Újiregről érkeztek nyugdíjasok, így mintegy 170 fős násznép gyűlt össze a faluházban.

Az állakodalmon a hagyomány szerint idősek öltöznek valódi vőlegénynek-menyasszonynak, koszorúslánynak. A ceremóniát ebben az évben is valódi vőfély, Orsós György bonyolította, az “ifjú párt”, Frigyer Józsefet és Valter Máriát a teleház vezetője, Harangozó Zsuzsa adta össze.

A rendezvényt Dunaszentgyörgy önkormányzata és az MVM Paksi Atomerőmű Zrt. is támogatta.

A vacsorát hajnalig tartó mulatság követte.

Énekverseny a Faluházban

Énekverseny lesz október 9.-én 15 órától az általános iskola szervezésében, az diákok közreműködésével a faluházban. Minden érdeklődőt szeretettel várnak!

Testületi gyűlés lesz október 10-én

Soron következő gyűlését október 10-én 16 órától tartja az önkormányzat képviselő-testülete.
A tervezett napirendi pontok:

1. Lejárt határidejű határozatok végrehajtásának ismertetése
2. A Csapó Vilmos Általános Iskola intézményi tanácsába delegált tag megerősítése
3. Az október 26-i Tűzoltónap költségeinek meghatározása
4. A hőskerti emlékmű avatása
5. A tolnai szennyvíztelep felújítási pályázatához saját forrás biztosítása
6. Egyebek.

Megszakítás